Herfert Kriszta

Gyászfeldolgozás Módszer® - egyéni program


 

 

 

 

Több mint 15 éve dolgozom a segítő szakmában.

 

Megfordultam már több területen, tanultam, újabbnál újabb kihívásokat vállaltam.

 

Közben zajlott saját kis életem is. Mindezekből adódó tapasztalataimat, tudásomat hozom Neked támaszul.

 

 

 

  

 

 

 

  

 

Saját fejlődési folyamatom során ismerkedtem meg igazán a segítő szakmával. Így utólag azt gondolom, jó döntés volt, hogy mertem és megtanultam segítséget kérni. Ma már büszke vagyok arra, ahogy akkor ugyan botladozva, de elindultam önismereti utamon, legfőképp pedig arra, ahova általa eljutottam. Jólesett, hogy nem voltam egyedül, hogy támogatást kaptam, hogy megtartottak, amikor én már úgy éreztem, feladom. Lassan, de egyre biztosabban haladtam – haladok mai napig is. Így továbbléptem: tanultam – tanulok, hogy másoknak, Neked is adhassam azt, amit én eddig kaptam.

 

Jó ideig nem tudtam, mihez kezdjek azzal az érzéssel, hogy ’van ott mélyen valami’, amivel érdemes foglalkozni. Éreztem, hogy kell valamit kezdenem saját veszteségeimmel, feldolgozatlan gyászommal.
Nem tudtam, vagy talán nem is mertem egyedül belevágni.
Ekkor találkoztam a Gyászfeldolgozás Módszer®  cselekvésprogrammal. Ami nagyon lényeges: nem voltam egyedül.

 

A szívemmel dolgoztam. Nevettem, sírtam, elsüllyedtem, felemelkedtem. Felismerésekre jutottam. Elfogadtam és végre szabadon megéltem érzéseimet. Megbocsátottam és megbocsátattam. Elbúcsúztam. Átértékeltem. Megkönnyebbültem. Mára én is másként őrzöm a legnagyobb veszteségeket, nem feledem őket, de már tudok másként gondolni rájuk, lezártam a gyászt és meghagytam a szívemnek kedves emlékeket.

 

Végigvittem magam és hagytam, hogy a specialista végig kísérjen az úton. Mindeközben tudtam azt is, hogy ez a munkám során is igazán hasznos lehet. Támogathatom vele a családokat, egyéneket saját veszteségeik, gyászuk megélésében, legyen az bármely életterületen. Azért tanultam, hogy tudjak segíteni a veszteségeket megélőknek.

 

Direkt nem használtam a ’hasonló’ szót a veszteség-megélések kapcsán.
Minden ember egyedi, minden gyász egyedi. A klienseim, vendégeim és jómagam korábbi élettörténete alapján sem állíthatom, hogy tudom, mit éreztek, min mentetek - mentek keresztül, de nyitott vagyok arra, hogy meghallgassalak és meg is halljalak. A módszer, amit ehhez hozzáteszek, segít veszteségeid feldolgozásában, ami ebben az esetben egyfajta transzformálást jelenthet számodra – eddigi érzelmeid, megéléseid átértékelését, más módon való megélését.

 

 

„…Készségekre tehetünk szert, melyek segítségével lezárhatjuk kapcsolatunkat
a történtek okozta bánattal, csalódással, elégedetlenséggel, szívfájdalommal.”
(J.W. James – R. Friedman, Gyógyulás a gyászból)

 

Én hallgatásba burkolóztam, elhúzódtam és közben azt állítottam magamnak és mindenkinek, hogy elegendő erőm van ahhoz, hogy egymagam megküzdjek érzéseimmel, sőt talán tagadtam is, hogy egyáltalán létezik fájdalom. Lehet, hogy te is valami ilyesmit érzel, az is lehet, hogy valami teljesen mást. Egy biztos, bármi ér! Veszteségünk minden szinten hat és mindenkire másként hat. A legnehezebb, amikor fejben próbáljuk megoldani azt, ami valójában a szívünket, lelkünket érinti igazán. Itt a szívvel, az érzéseinkkel dolgozunk. Van értelme, van eredménye. Babáim pedig szép emlékképekben élnek tovább bennem. Mindez egyben hatással volt és van az életünkben a gyermekemmel való kapcsolatomra is.

 

 

 

Szeretettel várlak, ha Te is elindulsz ezen az úton és szívesen kísérlek, támogatlak ebben.